Novella#3 - Mindörökké, még a mennyekben is

Sziasztok. Hoztam nektek egy kis novellát. Tekinthetjük egy amolyan betegség és szabadidő búcsúztatónak is, elvégre egy hetes pihenés után holnap visszatérek az iskolapadba. Lehet, hogy ezért lett ilyen negatív a hangulata. Vagy csak azért, mert lespoilereztem magamnak a sorozat végét? Mindegy. Jó szórakozást! 

Titkos találkák, lopott pillantások, rejtett levelek.

Tudták, hogy nem lehetnek együtt.

Minden egyes alkalommal, amikor elhaladtak egymás mellett a palota udvarán, magukra kellett erőltetniük a közönyösséget. Nem lehettek meggondolatlanok, semmilyen árulkodó jelét nem hagyhatták kettejüknek.

„Öltem érted. Szenvedtem miattad. Meghalnék érted. Letérdeltem előtted, ágyassá segítettelek, mégis, továbbra sem engedsz el. Mégis mit akarsz még tőlem?”

Vallomások, csókok, halk suttogások az irattár falai között. „Magamnak akarlak. Most és mindig.”

Az utolsó üzenet, amelyet Ki úrnő a kezében tarthat tőle. Az utolsó szavak, amelyeket papírra vetett a férfi, akit szeretett, és akiért mégsem tudta feláldozni a bosszúját. Az emlékek filmszalagként pörögtek végig az agyán, szinte hallotta a fülében csengeni Taltal hangját, mikor az utolsó találkozásukkor, akkor utoljára bevallotta, hogy mit érez iránta.

„Ki úrnő,

Sajnálom, hogy így kell elbúcsúznom. Olyan sok mondanivalóm lenne még, annyi mindent tennék még érted.

Örülök, hogy eddig melletted lehettem. Tudom, érzem, hogy nagyon közel a vég, talán a holnapot már meg sem érem. Arra kérlek, ne sírj miattam! Ne add fel a bosszúd, teljesítsd be, és csatlakozz hozzám a mennyekben.

Köszönöm, hogy ennyi időt eltölthettem veled.

Mindörökké, még a mennyekben is szeret:

Taltal.”

Nyang szeméből csorogtak a könnyek. Nem tudta megállni, pedig azt hitte, már nincs több könnye. Percekig csak némán, összetörve ült az ágyán, maga elé bámulva, majd hirtelen felállt. Kirohant a szobából, nem törődve a szolgálók és az eunuch kiabálásával, csak szaladt a férfi szállása felé.

Berontott a szobába, majd meglátta őt. A földön feküdt, szeme tágra nyitva, üvegesen meredve a semmibe.

 - Ez… Nem lehet… Nem halhatsz meg. Taltal, kelj fel! – rohant oda hozzá kétségbeesve. Leroskadt a holttest mellé, a fejét az ölébe helyezte. „Nem halhatsz meg! Még nem! Nekem… Szükségem van rád. Szeretlek! Szeretlek, csak ne hagyj el!”

Szépen lassan elapadtak a könnyei, csak meredt a semmibe, egyetlen egy dologra gondolva: A bosszúra.